►A fogászati implantátum
 |
Per-Ingvar Brånemark ültette be
az első titán fogászati implantátumot
|
A fogászati implantátum története
Per-Ingvar Brånemark svéd ortopédia professzor kísérletei során megfigyelte, hogy a nyulak csonjaiba ültetett titán műtéti tűződrótok eltávolítása meglehetősen nehéz. Rájött, hogy a titán képes összeépülni a csontszövettel, vagyis a legideálisabb anyag implantátumok készítésére. 1965-ben megtörtént az első titán implantátumok beültetése: Gösta Larsson taxisofőr új fogait 2006-ban bekövetkezett haláláig, 41 évig „viselte”.
Az elmúlt 45 évben a fogászati implantátumok használata széles körben elterjedt. Ezidő alatt mind az implantátumok kialakítása, mind pedig a használatukhoz szükséges eszközök és az implantációhoz kötődő egyéb beavatkozások jelentős fejlődésen mentek keresztül.
Az implantátumok anyaga minden esetben ötvözetlen titán. A titán implantátum felületén titán-oxid réteg alakul ki, ennek következtében az implantátumok nem okoznak allergiás reakciót vagy daganatos megbetegedéseket. A titán-oxid ugyanis nem oldódik a testnedvekben, így nem is vált ki immunreakciót.
Az implantátumok felülete érdesített, ami segíti az összeépülést a csontszövettel. Az implantátumcsavarok menetének kialakításánál arra törekszenek, hogy becsavaráskor a lehető legtöbb saját csöntszövetet gyűjtse össze, amely később visszaépül a csontba, fokozva az implantátum stabilitását és lerövidítve a gyógyulási időt.
Az implantátumok nagy méret- és formaválasztékban készülnek, hogy minden páciens a neki legmegfelelőbb implantátumot kapja.
Az implantátum felépítése
Az implantátum valójában egy művi foggyökér, tehát a fog láthatatlan része. Az implantátum és a fog látható része, a korona közötti kapcsolat több módon is létrejöhet. Vannak egy részből álló, a felépítménnyel egybeöntött implantátumok. Ezeknél a felépítmény fejének iránya, az alkalmazható korona típusa előre meghatározott. Finomabb „hangolást” tesznek lehetővé a két- vagy több részből álló implantátumok. Ugyanahhoz az implantátumhoz a korona vagy híd típusától függően többféle felépítményfej választható, a fej állásának iránya a beültetés után pontosan beállítható.

|
Az implantátumok és az implantátum felépítmények a konkrét esettől függően variálhatók
|
Az általunk használt implantátumok
Kapcsolódó anyagok:
►Fogbeültetés, implantáció
►Ki kaphat és ki nem kaphat implantátumot?
►A fogbeültetés, implantáció kockázata
►Fogbeültetés, implantáció előtt és után
►A fogbeültetés, implantáció menete
►Kivehető fogpótlás rögzítése implantátummal
►Gyakran feltett kérdések
►Csontpótlás, sinuslift
►Fémkerámia fogpótlás
►Fémmentes cirkónium vázas fogpótlás
►Fémallergia a fogászatban
►Áraink
►Hitellehetőség